Menü:

Bejelentkezés
Regisztráció


Re-Search
Toilett.hu - A WC-kről általában| Történelem
WC, Water Closet, vagyis vízzel öblített mellékhelyiség

Római közösségi WC, Ostia Római közösségi WC, Ostia

Természetesen már az őskorban is el kellett végezniük az embereknek a szükségleteiket. Akkoriban azonban még mindegy volt, hogy hová. Nem voltak sem falvak sem városok, teljesen a természet részei voltak.
Ahogyan az emberek elkezdtek letelepedni, és ezzel együtt házakban, településeken lakni, elérkezett az idő arra, hogy már ne akarjanak közvetlenül együtt élni a piszkos dolgokkal. Ez még eleinte csak annyiból állt, hogy nem bent a házban, hanem mellette intézték a dolgaikat.
Az ókorban pedig már vízöblítéses WC-ket is fel lehetett lelni. Főleg az ókori görögöknek és rómaiaknak állt magas szinten a fürdő, és WC kultúrájuk, de ne feledjük, hogy ezeket a népeket jóval megelőzve már Mezopotámiában, azon belül is Szúza városában is voltak már vízzel öblített WC-K!
Az ókori Európában, a városokban gyakran építettek csatornarendszereket, melyeket esővízzel, vagy egyéb más természetes vízfolyással tisztítottak meg.

Nagyvázsony - Kinizsi vár Nagyvázsony - Kinizsi vár

A középkor komoly visszafejlődés volt a WC kultúrájában, ténylege-
sen „sötét és mocskos” volt. A várak oldalán gyakran láthatóak apró kiszögellések, amelyek nem lőállások, hanem a várárokba történő pottyantások helyiségei.
A városok pedig a higiéniát szinte teljesen nélkülözve épültek. Ágytálakban, bilikben hordták ki az utcára, vagy egyszerűen csak az ablakon kilöttyintve szabadultak meg az anyagtól. Jobb helyeken a falon keresztül csővel vezették ki a házból, de azt is közvetlenül az utcára. Az utcák természetesen nem voltak burkolva, úgyhogy még belegondolni is erős, milyen lehetett a szag, pláne egy kellemesen meleg nyári napon vagy eső után a lágy anyagba süppedni.
A XIV-XV. században kezdett elterjedni - de még ez sem a városokban - a még ma is sok helyen használatos árnyékszék vagy kerti budi, amely legalább nem a házban volt és kívül tartotta a kórokozókat.

Joseph Bramah - vízöblítéses WC, 1778 Joseph Bramah
vízöblítéses WC, 1778

A XVI. Század vége felé Angliában feltalálták a vízöblítéses ürítő szerkezetet. Nem sokkal ezután I. Erzsébet királynő olyannyira használhatónak ítélte meg ezt a szerkezetet, hogy saját kastélyába is szereltetett belőle.
Azután a XVIII. század végén, egy angol úr, bizonyos Joseph Bramah bejegyeztetett egy találmányt, ami a tartályos öblítésű WC-ről szól. Ám ennél lényegesebb volt a vízzáró szifon feltalálása, amely nem engedi a csatornaszag visszaáramlását a WC-N keresztül. Ezzel az angol-WC elindult hódító útjára. No azért ne arra gondoljunk, hogy egy csapásra mindenhol megvilágosodtak az emberek, és hirtelen nagy igényük támadt a tisztaságra. Csak szépen lassan, de biztosan. Mi sem bizonyítja jobban a lassúságot, hogy pl. a XIX. század hatvanas éveinek végén Manchesterben (a WC hazájának egyik igen nagy városában) 70.000 ház közül mindössze 10.000-ben volt csak WC. De legalább már volt, mert azt is hozzá kell tenni, hogy ugyanebben az időszakban a spanyol királyi kastélyban semmilyen illemhely nem volt és Franciaország is a budit részesítette előnyben.
Ez a lassú fejlődés magával hozta a csatornarendszerek fejlesztését is. Megjelentek, a kerámiából, fából készült WC-K. a csatornázás fejlődésével együtt a vízöblítés is egyre inkább elterjedt. Maga a vízöblítéses rendszer nem sokat változott a feltalálása óta, leginkább a felhasznált anyagokban, azok minőségében módosult.

Vízöblítéses 'Novum' árnyékszék, 1914 Vízöblítéses árnyékszék, 1914

Ha van szerencsénk és belelapozhatunk egy a XX. század elején Magyarországon megjelent katalógusba, mely minden szerelvényt és egyéb dolgot tartalmaz ami a csatornázással, WC-vel, fűtéssel kapcsolatos, igen meglepő dolgokra bukkanhatunk.
Már 1914-ben létezett és használatos volt a fal mögé épített WC-tartály, amelyet gombnyomással lehetett működésbe hozni.
A bidé szintén ismert és használt szerkezet volt. Természetesen nem arra kell gondolni, hogy az egyszerű munkásember az otthonában bidét építtetett volna. De igenis nagy választéka volt a különféle WC-knek, és akkoriban még törekedtek arra, hogy ne csak használati tárgy legyen, hanem egy szépen megformált műtárgy. Ha megnézzük a piszoárról készült képeket, akkor láthatjuk, hogy még mind a mai napig vannak olyan helyek, ahol ilyen rendszer működik.

Azután jött az I. majd a II. világháború és az emberek örültek, hogy túlélték. Az újjáépítésben nem a minőség, a műtárgyak létrehozása volt a cél (természetesen WC-vel kapcsolatban értendő), hanem a minél gyorsabb és egyszerűbb megoldások. Nem kellett a lakásba WC, elég volt a folyosó végén 2-3 blokk az egész emeletnek.
Nemzetközi szinten sem volt sokkal másabb a helyzet a háborúk után, azonban Európa nyugati felén már az 1960-as években elkezdett kialakulni az a fajta környezettudatosság, ami rávilágított arra, hogy nagyon pazarlóan bánunk az ivóvizünkkel. Mert, bár sokan nem is gondolnak bele, de sajnos ivóvízzel öblítjük a WC-inket. Egyre inkább próbálták és próbálják az olyan ötletek megvalósítását szorgalmazni, mint például az esővíz gyűjtését vagy mosógép-, mosogató szennyvizét felhasználni az öblítéshez, vákuumos- vagy porlasztó rendszer fejlesztését és bevezetését. Sajnálatos módon még csak kevés sikerrel.

Urimat Infoline - A víz nélküli pissoire Urimat Infoline - A víz nélküli pissoire

De ne feledjük, hogy az olyan irányú fejlesztések, mint a kis-nagy dolog öblítés megkülönböztetése vagy az "öblítés stop" és azoknak szélesebb körű elterjedése már jó irányba mutatnak.
Legújabban pedig megjelentek már olyan piszoárok is, amelyek kialakításuknál fogva nem igényelnek vízöblítést.
Mindez azonban még nem javítja annak a kb. 2,6-2,7 milliárd embernek a helyzetét, akik jelenleg sem tudják kultúrált körülmények között elvégezni ez irányú szükségleteiket.


Keresés:


Név (részlet):



A legutóbbi feltöltések:

Allee Bevásárlóközpont
Budapest XI. kerület
Október 23. u.


Tokaj vasútállomás
Tokaj
3910 Tokaj ? Baross Gábor utca 4


Árkád Üzletház
Budapest XIV. kerület
Örs Vezér tere






 © 2009 - T.T.Toi Kft.   Jogi nyilatkozat